Bazilika Karácsonyi Vásár
A minden évben megrendezésre kerülő bazilikai karácsonyi vásár, országunkban az egyik legszebb és egyben legizgalmasabb helyszíne decemberben. Aki volt már karácsonyi vásáron, az biztosan tudja mennyire felemelő és magával ragadó hangulat tud uralkodni ezeken az eseményeken, na, ezt nyugodtan duplázzuk meg kettővel, ha a bazilikáról van szó.
Számomra a karácsony minden évben rendkívül fontos esemény. Valószínűleg rengetegen vannak rajtam kívül ezzel még így. Ha tehetem november közepe, vége fele már feldíszítem a lakást, és elkezdek hangolódni, amennyire csak tudok. A gyertyagyújtás közül mindig is az első volt a kedvencem, hiszen azt még minden ember olyan örömmel és szeretettel tudja várni, hogy számomra elcsodálkoztató, és megható is egyben. Szeretem. Szeretem, hogy ilyenkor valahogy az emberek többet tudnak megmutatni magukból, többet kaphatunk egymásból, a mosolyunkból, a kedves szavainkból, és ha egy kívánságom lehetne, boldoggá tenne, ha egész évben megmaradhatna ez a szeretet, ami ilyenkor az emberek között van.
A karácsonyi vásár számomra kihagyhatatlan bakancslistás helyszín minden évben. Ahogy tehetem, annál több helyszínre látogatok el, hiszen hiába ugyanaz a témája az összesnek, valahogy az én észrevételeim szerint mindegyik egy kicsit mást nyújt az emberiségnek. Az egyik kedvencem, természetesen a bazilikánál megrendezett vásár. Nem is tudnám megmondani, mi az ami ennyire megfogott benne, lehet, hogy maga a lélegzetelállító helyszín, vagy a rettentő kedves eladók, esetleg maga a szolgáltatás, aminek ott részese lehetek, őszintén nem tudom. Egy biztos, aki az élete során, még egyszer sem tekintette meg ezt a csodát, ebben az évben már most írja fel a listájára, ígéretet tudok tenni, hogy ezt mindenki imádni fogja.
Hagy meséljek egy kicsit erről az egészről. Ez a fantasztikus esemény általában november végén nyitja meg a kapuit a nagyérdemű előtt. Nyitvatartása egészen opcionális, hiszen hétköznap is már reggel tizenegy órától várja az érdeklődőket, és csak este tízkor zárja be kapuit, ezzel lehetőséget nyújta, hogy akárkinek legyen ideje meglátogatni ezt a különlegességet. Ezen a vásáron nem csak finom ételeket ízlelgethetünk, de jobbnál jobb forralt borral öblíthetjük le őket. Ha pedig már tele a has, és szomjasak sem vagyunk, nyugodtan körül nézhetünk az egyedi készítésű tárgyaktól elkezdve a bőrdíszműves standokon át a keramikusokig. Ami még érdekesség lehet, hogy ezt az egészet Európa top 5 vásáraként tartják számon, ami azért valljuk be, nem rossz teljesítmény. A vásáron egyébként akad lehetőségünk arra is, hogy adakozzunk, segítsünk a rászorulóknak. Hét éve már, hogy az Adventi Ünnep partnere az Ökumenikus Segélyszervezet is, amelynek felhívására számos aktivista, diplomata és híresség több ezer mézeskalács szívet süt a vásári sütödében, és az ezekből az eladásokból összegyűlt pénzt jótékonysági célra fordítják. Úgy gondolom ez egy fantasztikus ötlet, hiszen szokták mondani, hogy adni jobb, mint kapni, és ez így megvalósulhat, és tényleg olyan embereknek segíthetünk, akik méltán értékelni fogják. Ha egész évben nem is, de legalább ilyenkor próbáljunk valami pluszt adni a világnak, elég egy kis aprósággal is, hiszen ez is rengeteg mosolyt teremthet.
Van még egy szuper dolog a bazilikánál, és ez nem más, mint a korcsolyapálya. Ha láttunk már amerikai karácsonyi filmeket, biztosan ismerős, hogy az emberek korcsolyáznak, közben forró italokat iszogatnak az ünnep előtt. Nos, habár nem is akkora ez a létesítmény, mint mondjuk New Yorkban, de legalább akkora hangulattal biztosan rendelkezik. Ez a fantasztikus téli sport tökéletes arra is, hogy mozogjunk, és ez által bemelegedjünk, ne fázzunk annyira. Helyileg egyébként a vásár közepén találhatunk rá, és egy ovális alakban van elrendezve. Hihetetlenül meghitt az egész. Tovább fokozom azzal, hogy a gyerekeknek az egész pálya 14 éves korig ingyenes, sőt ha a cipőt otthon felejtettük, vagy nem rendelkezünk vele akkor sincsen probléma, hiszem díjmentesen bérelni is tudunk. Előfordul, hogy a kisebbek bizonytalanok a jégen, de erre is találtak ki megoldást, mert hétvégente ingyenes korcsolyaoktatáson is részt vehetnek.
Ha nem ragadna el eléggé a varázslata, akkor megosztanám azt is, hogy 3D falfestéssel vetítik le különböző vallású történetekkel a karácsony lényegét. A fantasztikus dekoráció mellet, ez már csak hab a tortán, mert nincs ember, aki ne állna meg legalább egy percre megpillantani ezt a különleges technikát. A vetítések minden nap 16:30-22:00 között tekinthetőek meg. A pár perc hosszú vetítések óránként kezdődnek, mindig más történetet mutatnak be és a tér minden pontjáról megfelelően láthatók.
Reménykedni tudom benne, hogy kedvet kapott mindenki a vásár meglátogatására, hiszen ennyi pozitívum után, mást nem is lehetne. Tökéletes szórakozás mind fiataloknak, mind családoknak és mind pedig az idősebb korosztály számára egyaránt. Nem kell ehhez teli pénztárca, sem egy egész nap, csupán valaki, vagy valakik, akik fontosak nekünk, és az, hogy kicsit élvezni tudjuk az egyszerű dolgok nyújtotta örömöket.