Győr karácsonyi vásár
Minden évben van egy időszak, ami más, mint a többi. Ez az időszak pedig általában november végétől kezdődik. Ebből az információból már sejthető hogy az adventi időszakra gondolok, ami véleményem szerint legszebb az egész évben. Lássuk hát, ez hogy is zajlik, hazánk egyik legszebb vásárában, Győrben.
És, hogy mitől más ez, mint az év többi napja? Talán lehetetlen erre a kérdésre megfelelő választ adni, mert talán nem is létezik rá megfelelő válasz. Az is lehet, hogy csak az én fejemben született meg az egész, és eddigi életem során végig hűen tartottam magam ehhez. De az is lehet, hogy ez valóban létezik, hogy valóban kedvesebbek ilyenkor az emberek, és valóban több mosolyt kapok vissza szemben az utcán, és ilyenkor elgondolkodtató, hogy mennyire jó lenne, ha egész évben ilyen tiszta szívvel működnénk, mi emberek. Úgy gondolom, tényleg létezik egy úgy nevezett karácsonyi csoda, ami felülmúlja minden évben mindazt, amit elvárunk tőle. Örülök, hogy sok ember tudja, hogy ilyenkor nem az ajándék a lényeg, hanem, hogy tényleg megéljük a pillanatot. Még jobb lenne, ha ezzel mindenki tisztában lenne, és nem pazarolná el életét szimpla tárgyakra. Akárhogy is, a karácsony mindenkinek rettentő fontos, mindenki készül rá, mindenki a legjobbat és a legszebbet akarja a szeretteinek, és ha más nem is, ez biztosan közös mindegyikünkben.
Ha az összes karácsonyi vásár közül, ahol jártam, ki kellene emelnem egyet, az biztosan a győri esemény lenne. Nem véletlenül, hiszen véleményem szerint az egésznek van egy olyan családias hangulata, ami annyira pozitív tud lenni, egy ilyen nagy rendezvénynél. Amint belépek a vásárba, boldog és hálás embereket látok, akik örülnek, hogy kikapcsolhatnak, hogy megélhetik a pillanatot, és, hogy élvezhetik az advent nyújtotta örömöket. Mindenféle korosztályt megtalálhatunk, kicsiktől a nagyokig egyaránt. A legszebb pedig az egészben, hogy mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást. Az egész belváros ilyenkor ünnepi ruhába öltözik, és meleg szívvel fogad mindenkit, aki kicsit is vevő erre. Egyébként a győri vásárt az egyik legszebbként tartják számon, és nem hiába, aki eddig nem tehette meg, hogy ellátogasson, az mindenképp amint tudja, pótolja.
A vásáron rengeteg szolgáltató található meg, van lehetőség bőven finomat enni és inni egyaránt. A hazai hagyományos ételek, mint a langalló vagy a lángos, akár a zsíroskenyér lilahagymával természetesen megtalálható. Aki azonban inkább a különlegességeket szereti, annak sem lehet oka panaszra, hiszen erre is külön odafigyeltek, hogy minél több ember igényeit elégíthessék ki. A finom ételek mellett persze finom italok dukál. Forralt boros stranddal szinte bárhol találkozhatunk, már csak győzzük kiválasztani, hogy melyik legyen a befutó. Számtalan pálinka különlegesség is megtalálható a vásáron, a legtöbbek legnagyobb örömére. Ezek mellett persze rengeteg teakülönlegesség, forrócsoki, puncs minden mennyiségben, és egyéb italok is fogyaszthatóak.
Kiemelném a vásár legjobbjai közül a tavaly először felépített óriáskereket, amit a Dunakaputéren valósítottak meg. Mondanom sem kell, hogy mennyire hangulatos tud lenni, a bódék között, ami tele van karácsonyi díszekkel, és a téren megtalálható korcsolya pályával. Mindezek tetejében szebbnél szebb karácsonyi zene szól, ezzel csalogatva az embereket. A keréknek legalább akkora sikere volt, mint amekkora ő maga, hiszen majdnem végig, a vásár ideje alatt, és talán még utána is, hatalmas sorok álltak, és vártak, hogy kipróbálhassák Győr legújabb kedvencét.
Rettentő jó fotózkodási lehetőségek is vannak a rendezvényen, hiszen a barokk belváros önmagában is fantasztikus látványt nyújt, na de ilyenkor még szebb mint gondolnánk. Rengeteg olyan dísz és kiegészítő akad, amit direkt a fotózáshoz találtak ki a rendezők. Mindezek mellett 3D falfestéssel csalogatja az érdeklődőket a Széchenyi tér, ami be kell valljam, hogy a személyes kedvencem. A színpad is itt található meg egyébként, ahol különböző műsorokkal kedveskednek a résztvevőknek. Véleményem szerint a legjobb forraltbor, a város ezen részén található, hiszen azt akármikor megkóstolom, mindig meglepődök, hogy vajon, hogyan képes akárki is ilyen csodát készíteni?! Ezt tényleg mindenkinek ajánlom, hiszen eszméletlen mind a fehér és mind a vörös része.
Ami a legjobb azonban, az az emberségesség, ami ilyenkor uralkodik a belvárosban. Az a lelassult világ, amikor mindenki csak a mosttal foglalkozik, és senki nem idegeskedik a jövőn. Ezt olyan szívesen eltenném egy befőttes üvegbe és eltenném egész évre. Ez páratlan és leírhatatlan. Az a rengeteg boldog szempár, aki ha véletlen is, de a szemembe néz. Mindennél többet ér, és az embert egy rettentő rossz nap után is fel tudja vidítani. Ez a boldogság itt biztosan ragadós, és ez hihetetlenül jó dolog lehet mindenkinek, aki ide látogat.
Remélem kellő motivációt kapott mindenki erre a csodára, hiszen valóban tökéletes az egész. Egy megfelelő színvonalú kikapcsolódás, ami bizony senkinek sem árthat, főleg ilyenkor.