Latest News

Home » Karácsonyi ajándékok » Karácsonyi ajándék tiniknek

Karácsonyi ajándék tiniknek

A karácsony minden gyermek számára elsősorban az ajándékozásról szól. Ez így is van rendjén a világban, régebben sem volt ez másképp. Persze várják az előkészületeket, a fa feldíszítését vagy a finom ételeket, amelyek ilyenkor az ünnepi asztalra kerülnek. Ilyenkor senki sem szól rájuk, hogy mennyi szaloncukrot vagy süteményt esznek, de mégis az ajándékok azok, amelyek a leginkább a figyelem középpontjában vannak. Egy kamaszkorú gyermeknek, mert bár szépen lassan fenőnek, mégis csak gyerekek még ebben a korban, már nem mindegy, hogy milyen ajándékot tesznek be a karácsonyfa alá. Az ő korosztályukat már nem lehet valami egyszerű kis játékkal lerendezni. Komoly gondolataik és még komolyabb vágyaik vannak, amelyeket nem mindig lehet oly’ könnyen teljesíteni. Persze nem kötelező, hiszen néha azért túlzásba is tudnak esni, de egy szerető szülő igyekszik, és odafigyel a gyermeke kívánságaira, vágyaira.

A karácsonyi ajándék az ünnepet körülvevő meghittség miatt, egy picit mindig más, mint a többi. Valahogy több érzelem, több szeretet kerül a csomagolásba, mint csak maga az ajándék. Ilyenkor az az ember is talán picit fontosabbá válik, akit megajándékoznak, több figyelmet kap ezalatt az idő alatt. Nagyon fontos, hogy az ajándékban, amit kap, érezze, hogy neki szól, érezze benne a szeretetet és a figyelmet. Egy kamasz gyermek számára ez kifejezetten fontos. Ebben a korban már tudatosan kifejezik, kimutatják az érzéseiket, megvan a saját véleményük, látásmódjuk, és sok esetben pontosan tudják, hogy mit szeretnének. Ez nem mindig egyezik meg a szülők gondolataival. Éppen ezért nagyon fontos, hogy beszélgessenek a kamaszokkal, mert csak így térképezhetik fel, hogy milyen igényeik, milyen vágyaik vannak, milyen az érdeklődési körük, amely segíthet a megfelelő karácsonyi ajándékot kiválasztani. Több esetben is előfordulhat, hogy annyira éretten gondolkodnak már kamaszkorban a gyerekek, főleg az „idősebb” kamaszok, hogy akár együtt is kinézhetik és meg is vásárolhatják az ajándékokat karácsonyra. Ez például egy jó kis program lehet az ünnep előtt, addig is együtt tölthetik az időt gyermekükkel.

Egy tizenéves gyermek már több időt foglalkozik saját magával, a külsejével, a ruházatával, a divattal, és fontossá kezd válni a számára, hogy mit mond vagy gondol a környezete. Ezekhez kapcsolódó ajándékokat, például ruhát, cipőt, nagyobbaknak már parfümöt, vagy bármilyen kiegészítőt csak abban az esetben vegyenek, ha tudják, hogy arra nagyon vágynak vagy ha együtt kiválasztották és rábólintottak, hogy tetszik nekik. Ellenkező esteben ha nem tetszik nekik, nem fogják használni, hordani, mert esetleg cikinek tartják. Lányok esetében a kozmetikai cikkek is egyre népszerűbbé válnak ettől a korosztálytól kezdve, akár karácsonyra is kiegészítő ajándékként.

Fiúk esetében mindenképpen az érdeklődési kör függvényében tudnak jó ajándékot választani. A sporttal vagy a mozgással kapcsolatos dolgok célirányos választása tuti befutó lehet, de arra nagyon figyeljenek, hogy pontosan térképezzék fel melyik a kedvenc csapat, a kedvenc sportág, a kedvenc márka, hogy a megfelelő ajándékkal tudják meglepni a gyermeküket. karácsonyra.

A technikai eszközök is nagyon népszerűek már ebben a korosztályban, szinte minden kamasz vágyik egy új mobiltelefonra, egy új tabletre, vagy bármilyen technikai kütyüre, játékkonzolra. Persze itt azért nagyon fontos a mértékletességet és a kontrollt szem előtt tartani az ajándék kiválasztása előtt, mert bizony komoly veszélyei is lehetnek.

Mivel ezek a gyerekek már elég sok időt töltenek el társaságban, akár a barátaikkal, osztálytársaikkal vagy csapattársaikkal, ezért karácsonyi ajándékként közösségformáló értéke lehet egy vidám, humoros vagy akár egy izgalmas és önkifejező társasjátéknak is. Összehozhatja még jobban a gyerekeket, sőt, akár a szüleikkel együtt is egy jó családi vagy baráti közös móka is válhat belőle, akár rendszeresen is.

Több olyan ajándék lehetősége is felmerülhet karácsonyra, amely nem kézzel fogható. Ha például egy élményt adnak ajándékba. Ma már ez is nagyon népszerű és közkedvelt módja az ajándékozásnak. A tinikben már megvan az a kalandvágy, hogy felfedezzék a világot, és bontogassák a szárnyaikat, próbálgatják feszegetni a határaikat. Egyre több cég foglalkozik azzal, hogy a különböző korosztályok számara élményeket kínáljanak. Példaként említhetjük a mostanában egyre népszerűbbé váló szabadulószobákat, vagy esetleg egy szélcsatornás lebegést vagy bármilyen más élményt, amelyet nem fognak elfelejteni, főleg, ha ezt az élményt együtt élhetik meg esetleg a szülőkkel vagy barátokkal. Egy ilyen karácsonyi ajándékra mindig emlékezni fognak. Egy játékot megunnak vagy elhasználódik, egy ruhát kinőnek, egy tablet már uncsi lesz, de egy igazi élmény örök emlék marad. Persze itt is nagyon fontos olyan élmény ajándékot választani, amelyről tudják, hogy érdekli. Egy tériszonyos kamasznak ne ajándékozzanak extra falmászás élményt, mert nem biztos, hogy örülni fog neki.

Azt is hallottam már nagyobb kamaszoktól, hogy egy tanfolyamot kértek karácsonyra szüleiktől. Természetesen itt is tudatos választásról szól.

Amennyiben nem szeretnének olyan ajándékot venni, amelyről teljesen biztosak benne, hogy tetszeni fog gyermeküknek, mert nem tudta esetleg megmondani, hogy mit szeretne kérni karácsonyra, akkor még mindig ott van az a lehetőség, hogy választanak egy szép, a karácsonyi ünnephez illő borítékot és amit az ajándékozásra szánnak, azt egy-két kedves mondattal kiegészítve beleteszik. Ezt érdemes jól eldugni a karácsonyfán, ha mókázni is szeretnének.

A karácsonyi ajándék kiválasztása tini gyermeküknek történhet úgy, hogy a hasukra ütnek, ebben az estben 50-50 százalék az esély, hogy tetszik-e majd neki vagy sem. Ki tudja érdemes-e kockáztatni. A második lehetőség, hogy olyan ajándékot vesznek kamasz gyermeküknek, amilyet önök szeretnének venni neki. Ez sem garancia a teljes sikerhez, hiszen nem biztos, hogy egyezik az ízlésük gyermekükkel vagy mindketten ugyanarra vágynak karácsonyi ajándéknak. A harmadik lehetőség pedig az, ha olyan ajándékot vesznek neki karácsonyra, amilyet ő szeretne. Ez telitalálat lesz, de ehhez muszáj tudniuk, hogy mire vágyik, hát beszéljenek gyermekeikkel.

Sok sikert a legjobb karácsonyi ajándék kiválasztásához.