Karácsonyi dekoráció
„Hull a pelyhes fehér hó, télapó itt van, Mennyből az angyal, Pásztorok, pásztorok…” A mindenki számára közismert ünnepekkel kapcsolatos dalocskák. A karácsonyt – minden gyermek türelmetlenül várja, mit hoz a Jézuska, ilyenkor semmi más dolgunk nincs, mint jónak lenni, vagy legalábbis úgy tenni, mintha jók lettek volna egész évben, és akkor a karácsonyfa alatt ott terem a várva várt ajándék, amire vágytak.
Viszont a felnőttek esetében nem ilyen egyszerű az ünnepi készülődés. Ki kell gondolni, hogy mi kerüljön az asztalra, az ajándékok kiválasztása, majd becsomagolása. Kikerülni az ünnepi tumultust, ha éppen nem tagjai akarunk lenni a hömpölygő tömegnek. Van, aki rémálmában sem akar a karácsonyi rohamban a házán kívül tartózkodni, van, aki viszont ott akar lenni, szét akar nézni a plázákban, a tereken, hiszen kár is kihagyni ilyen szép ünnepi pompától ragyogó díszítést. A főváros már novemberben a karácsonyi izzóktól ég, a Vörösmarty téren beindul már egészen november elején a várva várt adventi vásár. Viszont nem csak a főváros, az utca úszik pompában, de mindenki otthon is kitesz magáért. Persze vannak olyanok, akik a karácsonyfát is az utolsó pillanatban állítják fel, még csak nem is igazi fenyőt vásárolnak, hanem előveszik a dobozból az örökzöld műanyag fát, talpig díszben, hogy ezzel is időt spóroljanak meg. Kinek zöld fája van, arany vagy piros díszekkel, de persze lehet kombinálni is a színeket, van viszont, akinek fehér fája van lila díszekkel, így olyan, mintha a fát belepte volna a hó. De mi lesz a fenyőillattal? Azt mi helyettesíti? Kapható már sok minden, a mézeskalács illatú illóolajtól kezdve még a fenyőillat is beszerezhető. De vannak, akik megadják a módját, és versenyeznek a szomszédokkal, kié lesz a legszebb dekoráció.
Akárhogy is nézzük, a karácsonyi dekorációnak naprakésznek kell lennie karácsony napjára, -akármennyire is elfoglaltak vagyunk, – és a hagyomány szerint legkésőbb január 6-án, vízkereszt ünnepén sajnos, vagy nem sajnos meg kell válnunk tőle.
„A divat változik, a stílus örök.” Változnak az idők, változik a divat is, de van, ami örök. Az adventi koszorú egy örökzöld darabja az ünnepnek. Karácsonytól számítva 4 héten át minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát. A koszorúk divatja folyton változik, viszont a 4 gyertya örökérvényű.
Ez a koszorú talán a kávék, vagy sokkal inkább a teák szerelmeseinek készült. A 4 db teás vagy kávéscsészében a 4 db adventi gyertya. De ugyanakkor elképzelhető ez egy kávé,- vagy egy teaház díszleteként is. Hiszen ahogyan a közterek, plázák is ünnepi fénybe öltöznek, úgy a kávéházak is, cukrászdák, éttermek, ruhaüzletek, és minden karácsonyi dekorációba öltözik át.
De meddig mondhatjuk azt, hogy ízléses, és mikor csap át az egész már a „túlzás” kategóriába?
Karácsonyi dekoráció régen
Karácsonyi dekoráció napjainkban
Az első képen egy meghitt családi otthont láthatunk, habár a kandalló félreérthetetlenül reflektál Amerikára, és a második képen meg a giccsesen felöltöztetett Bécsi Adventi vásárt láthatjuk.
Szolid karácsonyi dekoráció – az ízlésesség jegyében
Karácsonyi dekoráció egy bevásárlóközpontban. Középen egy óriási, díszekbe öltöztetett fa, körülötte szintén aranytól fénylő, mézes-mázos dekoráció. A fa körül óriási tömeg. A kép valószínűleg már nagyon karácsony közeledtével készült, hiszen jellemzően mindenki az utolsó pillanatra hagyja az ajándékok vásárlását, vagy lehet, hogy egyszerűen csak a karácsonyi díszletben akarnak gyönyörködni? Vajon kell ennyi? Meddig mehetünk el a karácsonyi dekorálással? Meddig mondhatjuk, hogy karácsonyi dekoráció, és hol kezdődik a karnevál?