Karácsonyi rövid versek
Karácsonyi rövid versek
A karácsony a legmeghittebb ünnepünk, a szeretet ünnepe. Nem csoda, hogy ezt az időszakot várja a legtöbb gyerek és felnőtt egyaránt. Ilyenkor félre tudjuk tenni kicsit a gondjainkat, el tudunk merülni a dekoráció díszítésben, a hóesésben, a karácsonyi vásárban, az illatokban, vagy bármi olyan dologban, ami a karácsonyra emlékeztet minket.
Ilyenek például a karácsonyi versek is. A versek szebbé teszik a napjainkat, elgondolkodtatnak és megmozgatják az agyunkat. Ezért tanultunk kiskorunkban annyi verset, amit fel kellett mondanunk. És milyen jó érzés amikor pár sor, vagy akár az egész vers beugrik és el tudjuk őket szavalni.
A karácsonyi versek lehetnek akár tökéletes ajándékok is. Egy szép képeslap, ha ügyesebbek vagyunk készíthetjük magunk is, úgy még személyesebb, és benne egy csodás karácsonyi vers. Lehet ez önmagában is ajándék, de adhatjuk akár kiegészítőként is.
Ezekhez az ajándékokhoz viszont rövid versek passzolnak, hiszen kevés a hely, így takarékosnak kell lenni. Ebből kiindulva gyűjtöttem össze pár verset, ami rövid vagy viszonylag rövid, így egyszerűbb leírnunk őket. Ezek a karácsonyi rövid versek tökéletesek iskolásoknak is, ha éppen választott verseket kell felmondani.
Weöres Sándor: Száncsengő
Éj-mélyből fölzengő
-Csing-ling-ling-száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling-
Tél öblén halkan ring.
Földobban két nagy ló,
-Kop-kop-kop- nyolc patkó.
Nyolc patkó -kop-kop-kop-
Csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
-Csing-ling-ling-száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling-
Tél öblén halkan ring.
Csanádi mre: Karácsony fája
A Karácsony akkor szép,
hogyha fehér hóba lép-
nem is sárba, latyakba…
Ropog a hó alatta.
Hegyek hátán zöld fenyő,
kis madárnak pihenő-
búcsúzik a madártól,
őzikétől elpártol.
Beszegődik, beáll csak
szép karácsony fájának-
derét-havát lerázza,
áll csillogva, szikrázva.
Ahány csengő: csendüljön,
ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen,
karácsonyi szépségben.
Madár János: Karácsony
Csillagfényben
aranyág.
Aranyágon
alma.
Őrzi három
télapó.
Úgysem alszom
el ma!
Egész éjjel
csodálom
ezt a
szép fenyőfát.
Gyertyafényes
csillagszórós,
csilingelő
ágát.
Karácsony,
karácsony,
kisült a
kalácsom.
Kóstoljátok,
egyétek,
a mákost is
vegyétek!
Donászy Magda: Áll a fenyő az erdőben
Áll a fenyő az erdőben,
Zöld ruhában, ünneplőben.
Tél van, ága csupa hó,
Ráfújta a Télapó.
Udud István: Ég a gyertya
Ég a gyertya, ég,
el ne aludjék!
Karácsonyfa-
gyertya köré
mind ide gyűljék!
Ég a gyertya, ég,
el ne aludjék!
Csillagszóró
száz sziporka
mind ide hulljék!
Ég a gyertya, ég,
el ne aludjék!
Béke,
szeretet,
igazság
el sose múljék!
Devecsery László: Karácsonyi éjben
Hópelyhek lobognak
pihekönnyű szélben,
fehér lesz az erdő
karácsonyi éjben…
Fenyőfák indulnak,
díszeiket várják:
köszöntik az embert
és az ég királyát.
Világos az ablak,
arany szemmel néz rád,
felfénylő örömmel
hullanak a szikrák:
csillagszóró játszik,
szemek mosolyognak,
betlehemi éjben
pásztorok dalolnak.
Tóthárpád Ferenc: Ugye, hallod szavam?
Karácsony van! Kisjézusom,
ugye, hallod szavam?
Segíts nekem, hogy még jobban
ismerhessem magam!
Segíts, hogy a testvéremnek
jó testvére legyek,
szeretetem tőled kapjam,
és hogy szeressenek!
Segíts, hogy a szüleimnek
jó gyermeke legyek,
Megérthessem a világot
és az embereket!
Karácsony van, Kisjézusom!
Téged ünnepelünk.
Hit, a béke s a szeretet
legyen mindig velünk!
Fésüs Éva: Álmodik a fenyőfácska
Álmodik a fenyőfácska
odakinn az erdőn.
Ragyogó lesz a ruhája,
ha az ünnep eljön.
Csillag röppen a hegyére,
gyertya lángja lobban,
dallal várják és örömmel
boldog otthonokban.
Legszebb álma mégis az, hogy
mindenki szívébe
költözzék be szent karácsony
ünnepén a béke.
Mentovics Éva: Karácsonyi jókívánság
Szent karácsony beköszöntött,
pompázatos ruhát öltött.
Oly szaporán, mint a zápor,
ezer csillag hull a fáról.
Örömkönnyek hullnak egyre,
s pottyannak a kis kezekre.
Fenyőfánkat körbeálljuk,
és egymásnak azt kívánjuk:
E szép este minden fénye
adjon erőt az új évre.
Minden napja legyen ünnep,
melengesse kis szívünket.
Donászy Magda: Kis fenyő
Szabad-e bejönni?
Zöldfenyő vagyok.
Kicsiknek, nagyoknak,
Békés jó napot!
Jó napot, Zöldfenyő!
Régen várunk rád,
maradj itt minálunk,
díszítsd a szobát!
Nincs tarka virágom,
egyetlen tobozban
a távoli erdők
üzenetét hoztam.
Zúzmara díszíti
a tobozod, ágad,
maradj itt közöttünk
kiskarácsonyfának.
Szeretettel jöttem,
szívesen maradok,
hogy veletek töltsem
a szép ünnepnapot.
Állj ide középre,
feldíszítünk szépen,
te leszel a legszebb
a földkerekségen.
Andók Veronika: Karácsony előtt
Olvad az első hó, csupa sár minden,
A szánkó is még a padláson pihen,
De a téren reggeltől fenyőfa áll
És minden ága csillogó díszre vár.
Az ablakokban este gyertyák égnek,
S az emberek szemében titkos fények.
Szájukon mosoly, kezükben csomagok,
Emlékeik közt régi karácsonyok.
A faluban száncsengő hangja szálldos
És megszaporodtak a Mikulások,
A gyerekek is most egy kicsit jobbak
És aranyos-furcsa leveleket írnak.
Karácsony jön és bekopog csendesen,
Varázsától megváltozunk hirtelen
S olvadhat az első hó, minden csupa sár,
A szeretet mostmár a szívekben jár.
Kosztolányi Dezső: Karácsony
Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.
Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.
Fecske Csaba: Karácsony előtt
Karácsony táján, ó igen,
mikor csizmát húz Télapó,
s a hegyekben a fenyőkre
puhán és halkan hull a hó,
nos, akkor rajtam valami
sejtelmes bizsergés fut át,
gondolkodom vagy álmodom?
Hallom a patkók dobaját.
Tóthárpád Ferenc: Örökségem maradandó
Csillag vagyok éber éjen,
a mennyboltot is elérem.
Az a kis pont, ott, én vagyok!
Az, amelyik mindig ragyog!
Király vagyok: napkeleti,
ki a csillagot követi.
Két zsebemben tömjént viszek,
s a csodában hiszek, hiszek!
Istállóban jászol vagyok…
Bekopognak jó pásztorok.
Szalma-ölem reményt ringat,
tömjén lengi álmainkat.
Csengő vagyok fenyőágon.
Csilingelő fenyőfákon
gyertyafényes örömtüzek
dicsérik a drága Szüzet…
Ember vagyok! És halandó!
Örökségem – maradandó!
S hagyatékom: többek között,
a mulandó és az örök.
Devecsery László: Karácsonyi pillangók
Karácsonyi kismadár
üldögél az ágon;
karácsonyi muzsika:
szél zenél a fákon.
Könnyed röptű hópihék
pillangóként szállnak,
ünnepváró pásztorok
köszönteni járnak.
Közeleg az este is:
hótiszta az álom;
angyal szavú szózatod
igaz szívvel várom.
József Attila: Betlehemi királyok
Adjonisten Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta – biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem,
Segíts, édes Istenem.
Istenfia, jónapot, jónapot;
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
Aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!
Drosztmér István: Mit mondanál?
Tudjátok, hová készülünk?
Tudjátok, hová készülünk?
A gyermek megszületett,
s vár reánk a jászolnál.
Mit mondjak, nem tudom,
de érdekel, te mit szólnál?
Azt mondom: Jó napot Uram!
Hogy van a világ jó Uram?
De jó, hogy eljöttél,
ezért mi oly boldogok vagyunk.
Nőj nagyra, szeress minket
gyönyörű kis Jézusunk!
Így szólnék: Szervusz kisbaba!
Mosolyogj, drága kisbaba!
Ettél-e már? Nőttél-e már?
Hogy érzed itt magad?
Ha merném, megsimogatnám
a szöszke kis hajad.
Én gyorsan megmosom kezem,
orrom megtörlöm rendesen.
Némán állnék és a szívem
szólna csak Hozzá.
Ő tudni fogja, érte
mindenem föláldoznám.
Tudjátok, hová készülünk?
Tudjátok, hová készülünk?
A gyermek megszületett,
s vár reánk a jászolnál.
Mit mondjak, nem tudom,
de érdekel, te mit szólnál?
Pálfalvi Nándor: Karácsony
Karácsony ünnepén
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívébe.